A kezdetek története
A homeopátia mint gyógymód a 19. század elején alakult ki. Alapítója Samuel Hahnemann német orvos, vegyész és fordító volt. Orvosi tanulmányai és rövid orvosi praxisa után Hahnemann arra a véleményre jutott, hogy a korabeli eljárások nem hoznak tartós gyógyulást, csupán enyhítik, egyes esetekben pedig még súlyosbítják is a betegség tüneteit. Mivel magas erkölcsi elveket vallott, úgy döntött, felhagy orvosi praxisával, és a fordításnak szenteli magát. Orvosi könyvek fordítása közben ráébredt, hogy egy különös törvényszerűségre bukkant, amelyet már az ókori orvosok, Hippokratész, valamint a későbbi középkor jelentős orvosa, Paracelsus is ismert.
Hahnemann hátralévő életét e törvényszerűség további kutatásának, ismeretei fejlesztésének és rendszerezésének szentelte. A hasonlóság törvényének nevezte el. Azt a gyógymódot, amelynek fő pillére ez a törvény, homeopátiának nevezte. A kifejezés a görög homeo (azonos) és pathos (szenvedés) szavakból ered.
A hasonlóság törvénye
A hasonlóság elve a homeopátiás gondolkodásban azon az elképzelésen alapul, hogy az az anyag, amely egészséges emberben bizonyos betegségtüneteket képes kiváltani, beteg emberben ezeket a tüneteket gyógyítani képes. A homeopátiás gyakorlatban ezt így magyarázzák: az arzénmérgezés erős hányással, hasmenéssel, fokozott nyáltermeléssel és hasonló tünetekkel jár. Nagyon hasonlóan jelentkezhet azonban az ételmérgezés is, például romlott hús fogyasztása után. Éppen ezért az arzénből készített Arsenicum album olyan homeopátiás szer, amelyet a homeopaták hasmenés és hányás esetén mérlegelnek.
Az ellentétes elv példájaként a hagyományos orvoslás egyik eljárását említem. Ha valakinek például székrekedése van, hashajtó hatású gyógyszert kap. Samuel Hahnemann arra a véleményre jutott, hogy a hasonlóság törvénye a kezelésben lényegesen hatékonyabb. Ezzel az ő kezelésről vallott nézetét írom le.
A homeopátia alkalmazása járványok idején
Szerkesztői megjegyzés: Az alábbi történeti áttekintés és számadatok az eredeti szerzői cikkből származnak, amely ezekhez nem jelöl meg forrásokat. Nem tekinthetők a kezelések hatékonyságát ellenőrzötten összehasonlító adatoknak.
Hahnemannnak ellenőriznie kellett az elméletét, és az élet kiváló lehetőséget kínált erre. 1813-ban Lipcsében tífuszjárvány tombolt. Hahnemann 180 esetet kezelt homeopátiával, és sikere a csodával határos volt. Csupán egy betege halt meg. Így híre egész Európában elterjedt. Szakfolyóiratok jelentek meg, és külön homeopátiás kórházak alakultak Lipcsében, Münchenben és Bécsben.
1831-ben Hahnemann ismét lehetőséget kapott elméletei tömeges kipróbálására. Európában ugyanis kolerajárvány terjedt el. A magyarországi Raabban 154 beteget kezeltek homeopátiával, közülük csak 6 halt meg, miközben a hagyományos orvosok betegeinél 59 százalékos volt a halálozás. A legnagyobb virágzás idején, 1860–1880 között Amerikában 56 homeopátiás kórház, 13 pszichiátriai intézet, 9 homeopátiás gyermekkórház és 15 szanatórium működött képzett homeopatákkal.
A későbbi új orvosi ismeretek megerősítették az ortodox orvosok helyzetét. Az orvostudomány fejlődése kéz a kézben járt a gyógyszeripar fejlődésével, amely hatékony és erős támogatója volt a hagyományos orvoslás megközelítésének. Az orvoslást egyre inkább gazdasági és politikai tényezők befolyásolták. Az Amerikai Orvosi Szövetség számos homeopátiás iskola bezárásáról döntött, és hatalmas kampányt folytatott a homeopátia ellen. Ez a feszültség a hagyományos orvoslás és a homeopátia között sajnos ma is fennáll.
Miért nem működik néha a homeopátia?
Bizonyára több olvasóban felmerült már, hogyan egyeztethető össze a kolera vagy a tífusz idején alkalmazott homeopátiáról szóló történeti elbeszélés azzal, hogy neki nem segített. Sok ember tapasztalata, hogy megfázással, köhögéssel vagy influenzával elment a gyógyszertárba, és az adott problémára kért homeopátiás szert, amely azonban nem hatott. Ezután tévhitnek minősítették a homeopátiát, és többé nem hittek benne.
Homeopátiás praxisomban ezt a kérdést egy másik elvvel, az individualizáció elvével magyarázom. Eszerint a homeopátiás sikerhez a személyiség egészét kell figyelembe vennünk, nem csupán egy adott tünetre összpontosítanunk. A megközelítés lényege az a gondolat, hogy a tünetek, betegségek vagy fájdalmak nem önmagukban léteznek, hanem azt tükrözik, ahogyan a személyiség egésze megbirkózik a stresszel. Már Hahnemann is a mentális állapotot tartotta a legfontosabbnak a megfelelő homeopátiás szer meghatározásában.
Nem mehetünk be a gyógyszertárba azzal, hogy influenzára vagy megfázásra kérünk homeopátiás szert, és nem várhatjuk pusztán ezen információ alapján, hogy a gyógyszerész valóban segítő szert adjon. A homeopatának nem elég tudnia, hogy krónikus náthája vagy migrénje van. Ismernie kell az állapot sajátosságait. Az egyik krónikus náthás embernek a bal orrlyukából folyik az orra, a másiknak a jobb orrlyukából; az egyiknek reggel, a másiknak este rosszabbodik az állapota. Ha a homeopata nem ismeri ezeket a tényezőket, kevéssé valószínű, hogy megfelelő szert talál.
Ebben a keretben nagy jelentőséget tulajdonítok a homeopátiás szer egyéni kiválasztásának. A nem megfelelően választott szertől nem várok segítséget. Eredeti szövegemben az akut nehézségeknél gyors javulás lehetőségét, krónikus problémáknál hosszabb folyamatot is leírok. Ez nem ígéret arra, hogy a homeopátiás szer mindenkinek segít, vagy egy adott betegség meghatározott időn belül megszűnik.
A homeopata feladata feltárni a kliens tünetegyüttesét, és megállapítani, az eredeti szövegben említett körülbelül 6000 homeopátiás szer közül melyiknek felel meg. Már egyetlen hiba az esetfelvételnél is gyakran helytelen szerválasztáshoz vezet. A homeopatának ezért nagyon pontosnak kell lennie.
Egy eset a praxisból
Egy kliensem visszatérő herpeszes kiütésektől szenvedett az ajkán. Ez már hónapok óta tartott, és sehogy sem tudott megszabadulni tőlük. A homeopátiában körülbelül 150 szert mérlegelnek herpesz esetén. Ki kellett választanom a megfelelőt. Ezért a herpesz megjelenését megelőző életkörülményekről kérdeztem. Elmondta, hogy nagyon kellemetlen időszakot él át a munkahelyén, ahol a kollégái zaklatják. Erre belső, ki nem fejezett haraggal reagált.
Ezen információ alapján a Colocynthis homeopátiás szert ajánlottam neki. Ebben az esetben a szer ajánlását követően azt jegyeztem fel, hogy a herpeszes kiütések gyorsan eltűntek, és nem tértek vissza.
A homeopátia felületes alkalmazásával valószínűleg Rhus toxicodendront vagy Natrium muriaticumot, a herpeszre legismertebb két homeopátiás szert ajánlottuk volna. Megítélésem szerint azonban lelkiállapota nem felelt meg a Natrium muriaticum és a Rhus toxicodendron képének, ezért nem tartottam őket megfelelő választásnak. Ezt az egyéni megközelítést minden kliensnél alkalmazni kell, ha sikeresek szeretnénk lenni a homeopátiában.
Homeopátia az ellátás kiegészítéseként
Praxisomban a homeopátiára krónikus nehézségeknél is lehetséges segítségként tekintek. Nem helyettesítheti azonban a hagyományos orvoslást, amelynek szintén pótolhatatlan helye van, viszont kiegészítheti azt. Az általam leírt tapasztalatokat praxisom apró csodáinak tartom. Nem jelentenek mindenkinek szóló ígéretet a tartós gyógyulásra. Mint minden eszköznél, a homeopátiánál is szükségesnek tartom megtanulni annak helyes alkalmazását.